Mike Portnoy - Jóféle metal albumot í­gér

írta TAZ | 2015.04.21.

Mike Portnoy a Testament gitárosával és a Megadeth bőgősével készül egy igazán nagy dobásra.

Már régóta keringenek pletykák arról, hogy a Dream Theater egykori dobosa Alex Skolnick, valamint David Ellefson társaságában dolgozik egy kemény metal lemezen, eddig azonban semmilyen részlet nem szivárgott ki a dologról. Igaz, a legutóbbi interjújában sem mondott részleteket Portnoy, de aki korábban keresgélt ezzel kapcsolatban a neten, az a következő nyilatkozat után könnyedén összerakhatja a kirakóst.

 „Az egy félreértés, hogy ez az én metal projektem, ugyanis nem így van. Ez egy olyan dolog, amin egyenrangú felekként dolgozunk közösen egy basszusgitárossal és egy gitárossal, úgyhogy ez a mi projektünk. Ha pedig kutakodtatok a Twitteren, akkor azt is tudjátok kik azok, akik ebben benne vannak. Még nem hozakodtunk elő a hivatalos bejelentéssel, de tényleg össze fog jönni, méghozzá nagyon is hamarosan.

Ez egy hatalmas metal album, amit közösen írtunk és vettünk fel, de néhány barátunk, valamint pár különleges vendég is csatlakozott hozzánk. A további infók is hamarosan érkeznek. Számomra ez egy nagy-nagy alkalom, hogy metalosan megnyilvánuljak, ugyanis mióta elhagytam a Dream Theatert, ugyan játszottam prog és klasszikus rock bandákban, valamint csináltam alternatív dolgokat is, de nem volt egy igazi, thrash metal orientált vállalkozásom sem – leszámítva a Metal Allegiance bulikat, azonban ez sokkal élőbb dolog. Szóval ez nagyon izgalmas számomra.”

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…