The Dead Daisies - John Corabi is csatlakozott a Gunnerekhez

írta TAZ | 2015.04.18.

Már az első dalt is meghallgathatod a Rock In Vienna fesztiválon fellépő csapat második lemezéről.

A The Dead Daisies zenekart 2012-ben alapította két ausztrál muzsikus, Jon Stevens és David Lowy, akik közül már csak az utóbbi szerepel bandában gitáros poszton. A zenekar első albuma 2013-ban jelent meg, mellyel a ZZ Top és az Aerosmith társaságában turnéztak Ausztráliában, Új-Zélandon és Észak-Amerikában is, ebben az időszakban viszont már a csapat tagja a volt a jelenleg is itt muzsikáló Marco Mendoza, Richard Fortus, és Dizzy Reed. Az utóbbi hónapokban csatlakozott a gárdához Brian Tichy dobos és az egykori Mötley Crüe énekes, John Corabi is, akikkel nemrég lenyomtak pár kubai koncertet, mely meghozta az ihletet a csapat idén megjelenő új albumához, a ’Revolución’-hoz. A ’70-es ’80-as évek hard rockját kicsit bluesosabb hangvétellel keverő banda új korongjáról elsőként a Midnight Moses című dalt hallgathatod meg, amiben egy kubai zenész, Yaimi Karell Lay perkázik. A zenekar a nyár folyamán Európában turnézik a 40. évfordulóját ünneplő KISS társaságában, hozzánk közel a júniusi Rock In Vienna fesztiválon fognak játszani.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Metallica: Load (Expanded Edition 3 CD): “Ez egy ATOMBRUTÁLISAN PARÁDÉS, kihagyhatatlan kiadvány!!! Szerencsére nekem is jutott belőle!!!
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Szia Gábor! Én azért írtam szinte biztosra Matthias érkezését, mert egy nagyon jó Barátom Németországban dolgozik. Minden héten beszélünk és…
  • Csiki Gábor (CsiGabiGa) on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Dieth egyelőre csak tipp a részünkről, megerősítés tudtommal még nem volt, de november 15-ig minden bizonnyal kiderül.Sőt, már valamivel hamarabb…
  • Herr Wolf on U.D.O. – Andrey Smirnov távozik a zenekarból: “Kár érte! Remek gitáros! Köszönjük! De a helyére érkező Matthias Dieth pazar játékos. Tehát a minőségben nem lesz változás! Meg…
  • Herr Wolf on Újra öttagú az Accept: “Hát, hogy őszinte legyek, ez a hír nem …aszott szét! Úgy is mondhatnám, hogy ….és akkor mi van?
  • steelheart66 on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Az év híre. A 2004-es Pecsa koncert éltem koncertje volt. Álmomban nem gondoltam, hogy látom még őket élőben. Dee Snider…
  • Herr Wolf on A Twisted Sister visszatér 2026-ban!: “Húúúúúú!!! Ez REMEK hír!!! Nagyon remélem, hogy valaki majd elhozza Magyarországra is a bandát!!! Ha mégse, akkor megyek külföldre!!! Bécs…
  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!