Edda Művek - Boltokban 'A Sólyom Népe', itt az első dal!

írta TAZ | 2015.03.17.

Elkészült 32. lemezével a Pataky Attila vezette gárda, amiről most meghallgathatsz egy dalt.

A mai napon került a boltokba ’A Sólyom Népe’, vagyis az Edda Művek új albuma. A 2013-as ’Inog a világ’ folytatásáról az Állj mellém című dal már klipen is megtekinthető, ehhez görgess kicsit lejjebb.

„Nagy boldogság testnek és léleknek, hogy 40 éve szólhatnak az EDDA dalok! Akik engem - Pataky Attila - és minket - EDDA Művek - keres, nem kell mást tennie, csak az elsőtől a most megjelenő 32. albumig meghallgatni a dalokat, ott megtalál minket, mindent! Mindent, amit együtt álmodtunk és valósítottunk meg az EDDA-táborral. Amit együtt éltünk át és még fogunk nagyon sokáig, mindazt, amit az "Eddásság" jelent.

A 32. album nem az utolsó, de egy fontos összegzés. Tartalmazza azt, hogy honnan jöttünk, miért vagyunk itt, merre tartunk, és mit tehetünk önmagunkért, a nemzetünkért, az emberiségért! Mindez EDDA formába öntve. Felidézve a szakrális múltat, utat mutatva a jelenbe és a jövőbe, könnyeket csalva a szemekbe. Mindezt virtuóz módon közvetítve Magyarország négy legjobb rockzenésze által - Gömöry Zsolt, Alapi István, Kicska László, Hetényi Zoltán -, a rockzene nyelvén a SZÍVEKNEK. Az egyik legfontosabb dolgunk boldogságot adni, szórakoztatni és szeretni Titeket, nagyon-nagyon szeretni.”

’A Sólyom Népe’ számlista:

1. A Sólyom Éve
2. Ez a föld a miénk

3. Állj mellém
4. Neve sincs lány
5. Durva világ
6. Ez fáj
7. Minden rendben
8. Az utolsó hazugság
9. Kozmikus magány
10. A kinti meló
11. Élet-éhség
12. Szükség van a hősökre?!
13. Erdély felé

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…