Armored Saint - "Tegyünk úgy, mintha egy nagy zenekar lennénk"

írta Tomka | 2015.03.05.

Május 29-én jelenik meg a John Bush énekes (ex-Anthrax) és Joey Vera basszusgitáros (Fates Warning) vezette csapat 6. nagylemeze.

„Amikor elkezdtünk beszélgetni az új lemezről, azt mondtam Joeynak, tegyünk úgy, mintha egy nagy zenekar lennénk, ami bármit megtehet, amit csak akar. Úgy gondoltam, ezzel a felfogással kéne nekiállni a lemeznek a dalszerzéstől kezdve a produkciós munkáig. Így született a ’Win Hands Down’, az első lemezünk öt éve óta. Van rajta minden a klasszikus Armored Saint-es rockdaloktól az epikus számokig, mert most nagyon mélyre ástunk magunkban, hogy valami különlegessel rukkoljunk elő” – meséli az énekes az új lemezről, amelynek dalai az elmúlt másfél évben születtek.

Az Armored Saint utoljára 2010-ban jelentkezett stúdiólemezzel, a ’La Raza’-ról ITT írtunk.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…