Hegyalja Fesztivál - Változik a koncepció, de az At The Gates jön

írta Tomka | 2015.02.07.

A tavalyi lemezbemutató turnéval csak Bécsig jutottak el, de idén nyáron végre Magyarországon is láthatjuk élőben a klasszikus göteborgi bandát.

Megváltozott koncepcióval rendezik meg a Hegyalja Fesztivált idén július 16. és 19. között, amely az első bejelentett fellépőket látva azt jelenti: a rock/metal zene már csak egy lesz a sok műfaj közül. A szervezők azért nem nyúltak mellé, hiszen a saját stílusának egyik alapítóját, a göteborgi dallamos death metalt megteremtő At The Gates bandáját hívták el főzenekarnak július 16-ára. A svédek tavaly adták ki 'At War With Reality' című visszatérő lemezüket, ezzel turnéznak már 2014 óta. Rajtuk kívül viszont csupán az Eagles of Death Metal, a Queens of the Stone Age-főnök Joshe Homme és Jesse Hughes bandája, valamint az Ivan & The Parazol van a fellépők között, aki kapcsolódik a rockzenéhez.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…