Ossian - Készen állnak és ezredszer nekivágnak

írta Csemény | 2015.02.01.

Paksi Endre vezetésével idén több mint félszáz koncertre, egyben az új album bemutatására is sor kerül.

Wéber Attila távozása után sem torpant meg az Ossian legénysége. A nemrég egygitáros felállásra átállt együttes jövőre is a legtöbbet koncertező bandák között lesz magyar viszonylatban, hiszen az egyeztetések után nemrég publikált koncertmenüben 45 koncert szerepel, ami a fesztiválokon való fellépésekkel minden bizonnyal még tovább bővül majd. De a már biztosra vehető erdélyi és felvidéki koncertek után, délvidéki és kárpátaljai bulik is szerepelnek a tervek között, amelyek egyelőre még egyeztetés tárgyát képezik.

„A turnét – ahogy tavaly is – Sopronban nyitjuk március hetedikén és Békéscsabán fogjuk zárni december harmincadikán! Egy év kihagyás után – ami nem rajtunk múlt – nagy örömünkre ismét játszunk Erdélyben, megyünk a Felvidékre, szervezés alatt van Vajdasági fellépés és talán végre Kárpátalja is összejön! A dátum-lista még korántsem végleges, igyekszünk a lehető legtöbb helyre eljutni, bennünk megvan a Lélekerő!” – szól a zenekar közleménye.

Az Ossian idén azonban nemcsak a Tűz, hanem a ’Lélekerő’ jegyében is indul útjára, hiszen az immár 20. lemezén gőzerővel dolgozó csapat május 24-én a Barba Negrában mutatja be legújabb munkáját.

Az Ossian idei koncertjeinek listája IDE kattintva érhető el.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…