Dreamgrave - Újabb hullámokat vet a magyar progresszí­v metal

írta Hard Rock Magazin | 2015.01.04.

A Miserium után egy újabb fiatal és tehetséges progresszív metal zenekar bukkant fel a hazai palettán. A Dreamgrave profizmusával, elgondolkodtató szövegeivel és borongós, „gótikus” hangulatával hívja fel magára a figyelmet.

A zenekar kezdeti, 'Deadborn Dreams' című 2008-as demójával elért nem várt sikerei után a folytatáshoz a zenekar alapítója és vezetője nehezen talált megbízható, stabil tagokat. Míg az aktív tagkeresés éveket emésztett fel, az alapító Gyimesi Dömötör folyamatosan dolgozott a ’Presentiment’ című koncepció dalainak alapjain. Végül 2012 szeptemberében találkozott össze Mayer Jánossal, aki egy még inkább progresszív irányba tolta el a már akkor is húzós dalokat. Egy évre rá, 2013 szeptemberében a zenekar elkezdte az addigra már kialakult dalok demózását Molnár Mária gyönyörű szopránjával. Rengeteg kemény munkával, Godó Jenő Miklós és Drahota Gergő segítségével végül a zenekar 2014 januárjában végre stúdióba vonult, hogy rögzítse a nyolc felvonásból álló konceptalbumot.

A ’Presentiment’, amely külföldről is sorra kapja az elismerő kritikákat, teljes egészében meghallgatható a Bandcampen, a Soundcloudon és a Youtube-on. A lemez január 16-án jelenik meg fizikai formátumban, a digipack verzió pedig március 16-ra várható. A Dreamgrave-et élőben február 28-án lehet elcsípni a szegedi Rongy Kocsmában, a BZ Project és a Miserium előzenekaraként.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…