Europe - Elkészült az új album

írta TAZ | 2014.11.24.

Nyáron a FEZEN-en is fellépett Joey Tempest és csapata, akik a napokban fejezték be a 2012-es ’Bag of Bones’ című lemezük folytatásának felvételeit.

A zenekar a nemrég épült – állítólag klasszis körülményeket biztosító  stockholmi PanGia stúdióban rögzítette tizedik stúdióalbumát Dave Cobb (Rival Sons) producer vezényletével. Joey elárulta, hogy nem véletlenszerűen választottak producert, a Rival Sons ’Pressure and Time’ albuma ugyanis annyira megtetszett nekik, hogy mindenképpen egy olyan arccal akartak dolgozni, mint Dave, aki Tempest szerint „életben tartja a rock ’n’ rollt”. A legfrissebb Europe-lemez márciusban láthat napvilágot az UDR Records gondozásában, amivel ismét új utakon haladnak a srácok, Joey elmondása alapján ezúttal igazán titokzatos ösvényre tévedtek.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…