A bölcsek merészsége és a pudlik bölcsessége: Wisdom, The Poodles, Dragony - Barba Negra Music Club, 2014.11.08.

írta Hard Rock Magazin | 2014.11.15.

A Wisdom idén is folytatta a jól bevált hagyományt: maguk mellé sztárfellépőnek egy híresebb külföldi zenekart hívtak, saját koncertjüket pedig meglepetések sorával dobták fel. Végre vendégeskedett Fabio Lione is, és még egy régi Wisdom-énekes is feltűnt a színpadon. Habár a tavalyihoz képest némileg csökkent az érdeklődés, de mi legalább olyan jól szórakoztunk, mint anno.

 

 

Pontban nyolckor kezdett az osztrák Dragony, de érdemes volt korábban érkezni, mert a merch pultnál válogatás nélkül kétezerért osztogatták az összes The Poodles CD-t és ezerért a Wisdomokat. Ráadásul a pudlik deklaráltan dedikáltak is a koncert után, s bár a csajok előszeretettel íratták alá testrészeiket a zenekarral, pasiként mégsem mehetsz úgy oda, hogy: „Itt a farkam, ezt írd alá!” (Meg különben se férne rá mind a négy név.)

A Dragony üzenetét nem volt könnyű kivenni a műsorból, de valami ilyesmi lehetett: mi vagyunk az osztrák Rhapsody, Freedom Call, Sonata Arctica és Hammerfall egy személyben. A mindent-belegyúrós zene a kizárólag előzenekaroknak tartogatott kásás hangzással összefogva háttérzaj szintjére csökkentette a produkciót. Csak az utolsó dal refrénjénél kaptam fel a fejem egy beszélgetés közepén: „Ezek feldolgozták a Heeding The Callt a Hamerfalltól? Ja nem, csak kölcsönvették a dallamot egy saját szöveghez!”

Setlist:

Burning Skies / Shadow Runners / Longest Night / Vaults Of Heaven / The Ride / Wings Of The Night / Alcador

A The Poodles intrójára már jóval nagyobb tömeg gyűlt össze, és amikor Jakob Samuel megjelent fekete kabátban és fekete keménykalapban, akkor elszabadult a show. A negyedik szám végéig bírta, akkor került le a kabát és a kalap is, s innen egy ujjatlan mellényben folytatta az addigra rendesen felpörgött, örökmozgó showman. A koncert közepén volt egy számomra ismeretlen instrumentális nóta, amelyben a nemrég kilépett Pontus Egberg utódja, az új basszer is megvillanhatott. Egyébként Oskar Söderman a neve és ő is szimpatikus srác, lehetne akár végleges tag is, ha sikerülne összerázódniuk, mindenesetre egyelőre ideiglenes kisegítő státuszban van. A gitáros Henrik Bergqvist is belenőtt már a Pontus Norgren által itt hagyott kabátba, vele már három lemezt is felvettek, mióta a Hammerfall (talán éppen a közös turné hatására, ahol először láttam pudliékat, és ahol lemosták a másik előzenekart, a Krokust is, akik pedig nagy kedvenceim) elhappolta a gitárost.

A másik eredeti tag a dobos Christian Lundqvist „Kicken”, aki felvállaltan Cozy Powell rajongó, s ez a játékán is meglátszott. A baj csak az volt, hogy a haknira két gitárral megjelent zenekar kölcsöndobon játszott, s ilyet még nem láttam koncerten: az ötödik nóta után pergőt kellett cserélni, mert Kicken erőteljes játékát nem bírta a hangszer. A következő ballada (Crying) alatt sikerült óvatosan bejáratni az új hangszerszámot, hogy aztán újult erővel csaphasson bele ismét a fentebb említett instrumentálisban. Jakobnak ezalatt sikerült átöltöznie, hogy a Caroline-ra már egy huszármentében térjen vissza. Több átöltözés nem jutott, az extrémebb szerelésekről lemaradtunk. Talán nem is baj. De ha hiányzott valakinek, megígérték, hogy a jövő februárban megjelenő új albumuk bemutató turnéjára már egy teljes show-val térnek vissza jövőre.

Az utolsó lemezük, a ’Tour De Force’ nem volt a legsikerültebb alkotásuk, de ezt szerencsére tudják ők is. Nem taglóztak le 6-7 számmal az új albumról, mint az Accept, hanem óvatosan elcsöpögtettek hármat, figyelve arra, hogy mindegyik után a best of programjuk egy-egy nagy slágere következzen. Így került a koncertet nyitó Mysery Loves Company után rögtön a második helyre a legnagyobb übergiga slágerük, a Metal Will Stand Tall, melynek refrénje azóta is kering a fejemben, a végén meg van egy Balls To The Wall típusú közönségénekeltetős rész, amit maximálisan ki is használtak. A legnagyobb hibája szerintem az volt a koncertnek, hogy túl hamar elsütötték ezt a poént. Én a végére hagytam volna, akkor úgy feküdt volna ki a közönség, hogy a Wisdomnak esélye sem lett volna talpra állítani. De hát ez a vendég udvariassága, vagy ha úgy tetszik, a pudlik bölcsessége. Hasonlóképpen a Shut Up utáni helyre került a ’Performocracy’ nyitó dala, az I Want It All, és a Kings & Fools után a másik nagy bulinóta, a Like No Tomorrow térítette magához a közönséget. A Seven Seas és a Night Of Passion meg már hab volt a tortán.

És akkor jött az este legnagyobb csalódása: véget ért a koncert. Közönségénekeltetéssel, pergőcserével együtt 65 perc. Kvázi egyórás fesztiválprogram. Ennél azért többet szerettem volna hallani ettől a bandától, mely leginkább „a Hammerfall glam metal megfelelője” címet viselhetné, de ez jutott mára. Számomra így is ők jelentették az est fénypontját, felülmúlva teljesítményükkel a házigazdát. De sokan voltak még így, nem véletlen, hogy nem tudtak szabadulni a dedikálástól-fényképezkedéstől még a Wisdom koncert kezdete után sem egy darabig. Persze a Wisdom sem maradt nézők nélkül, sőt! (CsiGabiGa)

Setlist:

Mysery Loves Company / Metal Will Stand Tall / Cuts Like A Knife / Shut Up! / I Want It All / Crying / Instrumental Jam / Caroline / Kings & Fools / Like No Tomorrow / Seven Seas / Night Of Passion

Ha sarkítva akarnék fogalmazni, azt mondanám: az idei Wiseman-koncertre fele annyian jöttek el, mint tavaly, de kétszer annyira érdekes volt. Persze a tavalyin is akadt különlegesség bőven (ez már megszokott és elvárt a Wiseman-bulikon), többek közt az eddigi legerősebb és legkidolgozottabb Wisdom-lemez, a ’Marching For Liberty’ bemutatója. De most pótolták az akkori elmaradást (végre eljött Fabio Lione), és rá is ígértek a meglepetésekre. Ezúttal a 2004-es ’Wisdom’ EP jubilált, ennek apropójából pedig az eredeti énekessel, Nachladal Istvánnal adták elő mind a négy kislemezes dalt. Szimpatikus lépés volt ez mindkét fél részéről, hiszen ha jól rémlik, anno nem zenei, hanem személyes okok miatt váltak el az útjaik.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem volt jó újra Nahival látni a Wisdomot, de a jóleső nosztalgia hamar elpárolgott. Az egykori Wisdom-torok ugyanis nem találta a csúcsformáját, és akkor még udvariasan fogalmaztam. A Fate-ben és a King of Deathben is csak a kötelezőt hozta, miközben több helyen is el-elcsalt és lefaragott hangokat. Ezért tűnt csak papíron jó ötletnek a Strain of Madness duettje, a – tegyük hozzá: Nahinál jó pár évvel fiatalabb – NG köröket vert partnerére. Gábor, habár bevallotta, hogy nem a legkényelmesebben mozog a régi Wisdom-dalokban, mostanra mégis olyan kényelmesen belakta azt a nahis dallamvilágot, hogy az EP és az első lemez dalaiból sem hiányzik elődje.

A ’Wisdom’ blokk a kissé keserű szájíztől függetlenül perfektül illeszkedett a setlistbe, jól törte meg az új lemezek folyását. Kicsit ironikus, hogy a Wisdom legjobb számai közül kettő (szerintem) még mindig a 2004-es kislemezen figyel (Fate, Strain of Madness – utóbbi többek közt azért, mert stílusában sincs párja a diszkográfiában), ettől függetlenül ezen az estén (is) a ’Marching For Liberty’ dalai szólták a legnagyobbat: a trappolós God Rest Your Soul, a Take Me To Neverland és a címadó. És a My Fairytale, amit szó szerint szólt nagyot: tán egy perc se telt el az élő premierből, mikor egy hatalmas robbanással elszállt a rendszer, Kovács Gábor pedig átvette az irányítást. Egyedül az ő gitárjai szóltak, de olyan erővel, hogy az brutálisabb volt, mint egy mezei Cannibal Corpse-koncert. A durva gixereket leszámítva (a gitárok a Live Like A Beast alatt is rakoncátlankodtak) viszont jobb volt a hangzás, mint tavaly, ezúttal kellő kraft szorult NG mikrofonjába, a gitárhangzás némileg szikárabb volt, és a háttérvokálok is a helyükre kerültek.

Ahogy Fabio Lione is, aki tavaly még az Angrával lekötött koncertjei miatt kénytelen volt kihátrálni a magyarországi vendégszereplésből. Most viszont beköszönt, és ha már itt volt, a tavalyi tervezett kettő helyett rögtön négy dalt is énekelt: kettő Rhapsodyt és kettő Wisdomot. Nem kellett Wisemannek lenni ahhoz, hogy megjósoljuk, mit választ Fabio, de a Holy Thunderforce és az Emerald Sword még Luca Turilli és a szimfonikus körítés nélkül is tökéletesen megfeleltek erre az alkalomra. A Holy Thunderforce-ban mondjuk jól illusztrálta, miért nem kéne dohányoznia az énekeseknek, mivel néhol már inkább a When Demons Awake-t idézte, mintsem az eredetit (abban hozta először azt a károgósabb, black metalos hangot, amit azóta is el-elsüt egy Rhapsody-dalban). Az Emerald Swordben aztán hiba már nem volt, de az igazi libabőröztető élményt mégis a Marching For Liberty szállította. A Wisdom-átlaghoz képest bonyolultabbra szerkesztett és epikusabb címadók a legjobbjaik közé tartoznak, és ezt most is bizonyították. Amit a Fabiótól kissé megilletődött NG és Fabio produkált, az simán első ligás volt. (Még úgy is, hogy látszott, Fabio nem dalszövegmagolással ütötte el az időt a repülőútján.)

NG-ban, úgy látszik, az a konferálással kapcsolatos blokk is oldódott, miután kibeszélte azt a HRM interjúban. Még bőven van hova fejlődni, de most nem voltak erőltetett viccek és kínos átkötések, és egy-két jobb poén is befigyelt (pl. a gipszét takaró „Darth Vader-es kesztyűről”). A körítést tekintve a többiek is hozták, a színpadképet egy középre-alulra kifüggesztett zászlóval, valamint a dobcájg elé felhúzott emelvénnyel dobták fel, amire fel-felugráltak a gitárosok. Fazongondok csak szegény, szakadt Wisemannel akadtak, aki még mindig úgy néz ki – Csemény szavaival –, mint Jónás, miután a cet kiköpte. A távozó Ágota Balázst helyettesítő Kern Péter is precízen játszott, talán csak az új, karámos dobcuccról lehetett volna kiszúrni a cserét, ha nem jelentik be a srácok előre.

Jó volt látni, hogy a Wisdom továbbra is képes meglepetést okozni, és hogy a profizmusuk most nem ment a spontaneitás kárára. Rontásokkal és nemzetközi teljesítménnyel együtt volt hangulatos és szórakoztató ez a buli, amely talán még jobban is sikerült, mint a tavalyi. A menetrend szerint jövőre megint lemezbemutatónak kéne jönnie, de valami azt súgja, csupán a tavalyra beígért klipet fogjuk megkapni 2015-ben. A lényeg, hogy a magasra tornázott lécet majd megugorják…

A Keep Wisemanen sikerült. (Tomka)

Setlist:

War of Angels / Holy Vagabond / Failure of Nature / God Rest Your Soul / My Fairytale / Heaven and Hell / Fate / King of Death / Evil Disguise / Strain of Madness / Live Forevermore / Somewhere Alone / Live Like a Beast / Holy Thunderforce / Emerald Sword / Marching for Liberty / Take Me to Neverland / Judas /// Fallin’ Away From Grace / Wisdom

Képek: Savafan
Köszönet a Hammer Concertsnek!

Legutóbbi hozzászólások