Level 10 - Már megint a Frontiers!

írta TAZ | 2014.11.13.

Tavalyelőtt nyilatkozta Mat Sinner, hogy óriási albumot raknak össze Russell Allennel karöltve, csak győzzük kivárni. Nem kapkodták el, hiszen jó két és fél év után, január 23-án jelenik meg első kiadványuk Level 10 név alatt.

A ’Chapter One’ című lemez a Frontiers Records égisze alatt (hol máshol?) jelenik meg és a főszereplők szerint a zenében az Adrenaline Mob agresszív hangzása találkozik a Primal Fear-féle power metallal.

„Az volt a cél, hogy egy hagyományos és energikus, súlyos rockalbumot írjunk a műfaj néhány legjobb játékosával kiegészülve. Az eredmény egyszerűen lenyűgöző! Russell hangja fantasztikus formában van, királyak a dalok, úgyhogy nagyon büszke vagyok az albumra” – mondta lelkesen Mat Sinner.

Persze egy vérbeli Frontiers-kiadványról nem hiányozhatnak a további nagy kaliberű zenészek, úgyhogy Mat és Russell mellett Roland Grapow, Alex Beyrodt, Randy Black és Alessandro Del Vecchio is felsorakozott. Sőt, ha ez sem volna elég, akkor folytatom: Magnus Karlsson, Carsten Schulz, Sander Gommans, sőt még Amanda Somerville is besegített a munkálatok során.

’Chapter One’ számlista:

1. Cry No More
2. Soul Of A Warrior
3. When The Nighttime Comes
4. One Way Street
5. Blasphemy
6. Last Man On Earth
7. In For The Kill
8. Voice Of The Wilderness
9. All Hope Is Gone
10. Demonized
11. The Soul Is Eternal
12. Forevermore

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…