Nightwish - Jukka hosszú kényszerpihenőre vonul

írta TAZ | 2014.08.06.

Az elmúlt hetekben több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy a finn zenekar már javában készíti új albumát, amin a friss hírek szerint nem hallhatjuk majd a dobos, Jukka Nevalainen játékát.

Valamivel több mint egy órája tette közzé a banda azt a videót, melyben Jukka elmeséli, hogy elég régóta súlyos álmatlanságban szenved, amit eddig valamilyen szinten tudott kezelni, most viszont már a próbák ideje alatt is ettől a problémától szenved. Ennek köszönhetően kénytelen pihenőt tartani, így sem az albumon, sem pedig az azt követő turnén nem hallhatjuk őt.

„Jó néhány éve kóros álmatlanságban szenvedek, ami már a korábbi turnékon is szintén problémát jelentett. Ez nem egy egyszerű formája az álmatlanságnak, hanem teljes álmatlanság. Ezzel még normál körülmények között is nehéz megbirkózni, és akkor még nem is említettem a rendszertelen turné életmódot. Már egy hónapja próbálunk az új Nightwish albumra és sajnos itt is emiatt szenvedek, ezért egy személyes döntést kellett meghoznom. Félrevonulok a következő Nightwish album munkálataitól és turnétól is. Ez egy szerencsétlen helyzet, de ez az egyetlen jó döntés, amit most meghozhattam.”

A lemezen a Wintersun dobosa, Kai Hahto püföli a bőröket, a turnén viszont még nem tudni, hogy ki ül be a dobszerkó mögé. Jukka a jövőben a háttérből segíti a csapat munkáját, elmondása szerint ez pont elegendő feladat lesz egyelőre. Mindenesetre megígérte, hogy amint rendbe jön, visszaül a székébe és újból ő adja majd az alapokat a Nightwish dalaihoz.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…