Whitesnake - Ezért szállt ki Doug Aldrich

írta TAZ | 2014.05.17.

Szó szerint sokkolta a rajongókat Doug Aldrich múlt heti közleményével, miszerint 11 év után elhagyja a Whitesnake kötelékét. A döntés okairól eddig nem esett szó, azonban a minap...

...több részletet is elárult távozásával kapcsolatban:

„Május 7-én egy hihetetlenül nehéz döntést hoztam arról, hogy otthagyom a Whitesnake zenekart. Mindezek előtt, habár szerződésben nem köteleztük el magunkat, továbbhaladtam Daviddel, és megkezdtük a következő Whitesnake projekt előzetes munkálatait. Ezzel egy időben viszont volt pár stúdiós és élő kötelezettségem is, szóval rugalmasabb időbeosztásra lett volna szükségem, hogy eleget tegyek ezeknek, mielőtt teljes erőből a zenekarra koncentrálok. Sajnos azonban az időbeosztáson nem lehetett változtatni. Mint általában, Daviddel rendkívül jól és jó hangulatban dolgoztunk együtt, ez pedig még nehezebbé tette a döntést."

Aldrich továbbá szót ejtett jövőbeli terveiről is:

"Számomra ez egy új kezdet és új terep zeneileg. Természetesen tovább folytatom az új zenék írását, a felvételeket és a turnézást, ráadásul egy kicsit több időm jut majd olyan ajánlatokra is, amiket korábban nem tudtam bevállalni. Friss kezdet, új ötletek és még egy esély arra, hogy zenészként is továbbfejlődjek."

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…