Dystopia - Leander Rising-tagok vendégszereplésével jön a második lemez

írta Hard Rock Magazin | 2014.03.25.

Hosszú szünet után új anyaggal jelentkezik a 2003-ban alakult szegedi illetőségű Dystopia zenekar. A második nagylemez ’Way to Unfold’ címmel 2014 áprilisában jelenik meg digitálisan a csapat Bandcamp oldalán.

A lemez első közzétett dala, a Memories érdekessége, hogy a gitárszólót Takács „Jozzy” József (Leander Rising, String Theory, Wendigo) játszotta fel. A lemezen egyébként nem ez lesz az egyetlen vendégszereplés: szintén egy gitárszóló erejéig élvezhetjük majd Vörös Attila (Leander Rising, Nevermore, Vulgar Display of Cover) gitárjátékát, énekfronton pedig Köteles Leander (Leander Rising, Am I God), valamint Tóth Gergő (Blind Myself) vállalt be egy-egy duettet az énekes-gitáros Vári Gáborral.

A Dystopia a 2008-as megjelenésű ’Incompetence Drive’ óta nem jelentkezett hangzóanyaggal, de az évek nem teltek tétlenül. Néhány komolyabb tehetségkutatós siker után (Becherovka ABC, Metalchamp) rögtön lezúztak egy 11 állomásos turnét a Road és a Subscribe társaságában, 2012 tavaszán pedig a Leander Risingot kísérték el a ’Szívidomár’ lemezbemutatójával egybekötött, szintén 11 állomásos turnéjára. 2013 elején kezdték el rögzíteni, második, 9 számos nagylemezüket Gábor azóta igen népszerűvé vált Black Hole Sound (Fish!, Honeybeast, Karai Anna, Nevergreen, Angertea, stb.) névre hallgató stúdiójában.

Az életünkben zajló folymatos változások és az idő közben felmerült két doboscsere sem könnyítette meg a dolgunkat. Ha nem lenne köztünk ez a roppant erős zenei és emberi kapocs, már rég bedobhattuk volna a törölközőt. Ehelyett inkább színpadokat szántottunk és közben dolgoztunk a nótákon. A lemez címe egyrészt arra az útra is utal, amit ezalatt az idő alatt bejártunk, és valahol ott van benne a zenekarra mostanában egyre inkább jellemző hozzáállás: Itt vagyunk, most jól lezúzunk, és van még ott, ahonnan ez jött!

A zenekar tavasszal három állomáson csatlakozik a tavaszi Leander Rising turnéhoz, a hivatalos lemezbemutatóra pedig április 11-én a szegedi Rongy Kocsmában kerül sor az Angertea és a The Void társaságában. További koncertek szervezés alatt.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…