Devin Townsend - Johnny Casht idéző albummal rukkol elő

írta TAZ | 2014.02.27.

Legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet a kanadai muzsikus, hogy két dalt is előadott az EMG TV-ben, ezúttal azonban új projektjéről…

…a 'Casualties of Cool'-ról árult el egy kis információt:

„Ha valakinek újdonság az, amit csinálok, de talán hallotta a Liberationt vagy néhány dalt az 'Epicloud'-ról, és bejött neki, az utálni fogja a Casualtiest.” […] „Ez egy különös, sötét, nem gonosz, de a gonoszság határán egyensúlyozó, bluesos, Johnny Casht idézően különös, csendes folk album. De én imádom. Igazából ez az egyetlen lemez az elmúlt tíz-tizenöt évből, amire valóban azt mondhatom, hogy: ez az, itt tartok most.” […] „Azt akarom, hogy ez az album olyan legyen, amit csendben, egyedül, az éjszaka közepén hallgatsz meg, amikor világít odakint a jó öreg telihold. Akkor fog tökéletesen működni.”

Devin elmondása szerint csak a lemez felén énekel majd, ugyanis a ’Ki’ című albumán is szereplő Ché Aimee Dorval fogja bluesos dallamaival kellően sötétté és füstössé tenni a lemez hangulatát. A projekthez egyébként a Pledge Music révén gyűjt pénzt a kanadai zenész, a kampány ráadásul olyan jól halad, hogy már a célösszeg több mint háromszorosa folyt be a kasszába. Aki egy kis ízelítőért - és természetesen majd a teljes albumért - cserébe hajlandó adakozni, az IDE kattintson.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…