Eden's Curse - Kilépett az egyik fő dalszerző

írta TAZ | 2014.02.13.

Nem kellett sokat várni a 2014-es év újabb szomorú hírére, hiszen röviddel azután, hogy egy remek lemezt készített Nikola Mijic énekessel a brit Eden’s Curse, most bejelentették…

…a csapat egyik kulcsfigurájának, Pete Newdecknek a távozását. Pete az Eden’s Curse 2006-os indulása óta volt a zenekar tagja, meghatározó dalszerzője. Kilépését személyes és családi kötelezettségeivel magyarázta, zenei karrierjét a továbbiakban a Tainted Nationben énekesként, a Newman nevű bandájában pedig dobosként fogja folytatni.

„Hihetetlenül csalódottak vagyunk, hogy elveszítünk egy olyan tehetséget, mint Pete, de teljesen érthetőek távozásának okai. Büszkék vagyunk arra, amit elért a Tainted Nationnel, különösen arra, hogy játszi könnyedséggel fel tudott állni a dobok mögül. Mindannyian Pete jó barátai maradunk, csakis a legjobbat kívánjuk neki és zenekarának a jövőben!” – nyilatkozott az Eden’s Curse basszerosa, Paul Logue.

Newdeck utódja a skót John Clelland, aki a Code of Silence nevű brit heavy metal gárdában püföli a bőröket, bemutatkozó videóját most meg is tekinthetjük. A zenekar gitárosával Thorsten Koehnével készített interjút IDE kattintva lehet elolvasni.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…