King Crimson - Visszatér a karmazsin király!

írta P.A. | 2013.09.25.

Robert Fripp szeptember 6-án érdekes bejegyzést tett közzé online naplójában, mely szerint a King Crimson újra összeáll.

Fripp így fogalmazott: „Ez az újjáalakulás nagyban különbözik az eddigiektől. Heten játszanak a zenekarban, négy angol és három amerikai zenész, köztük három dobos. A hétfejű Crimson szörnyeteg beindult.”

Bill Riefin dobos/gitáros mellett (ex-Ministry, REM), aki korábban már játszott Frippel az 1999-ben megjelent lemezén, a 'The Repercussions of Angelic Behavior'-ön, Gavin Harrison, Tony Levin, Pat Mastelotto, Mel Collins, Jakko Jakszyk és persze maga Fripp alkotják a mostani felállást. Az elkövetkezendő egy évet közös próbákkal töltik majd, hogy 2014 szeptemberétől gőzerővel működhessen a banda.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…