Grave Digger: Liberty Or Death
írta szakáts tibor | 2007.01.04.
Megjelenés: 2007
Kiadó: Locomotive Records
Weblap: www.grave-digger.de
Stílus: Heavy Metal
Származás: Németország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A nyolcvanas évek végének házibuli slágere egyértelműen a Grave Digger Heavy Metal Breakdown című dala volt. Általában egy éjszaka többször is lepörgött, és folyamatos Chris Boltendahl alteregók kerestettek a nappaliban felállított képzeletbeli színpadra, hogy szórakoztassák az akkor már igencsak kapatos alkalmi közönséget. Bár a következő Witch Hunter lemez is remek volt, de mégis nehéz volt az "eredeti" albumot felülmúlni. Talán soha nem is sikerült. A War Games és az Excalibur volt még az a viszonylag újkori lemezei a sírásóknak, ami igazán változatosnak és szórakoztatónak volt mondható, de valahogy azóta nem igazán találták meg az egyszer elveszett cérnát. Én ettől függetlenül kitartottam mellettük és mindig vártam arra, hogy talán majd most... A türelem rózsát terem, mint ahogy a mondás is tartja, és most be is ért a kitartásom. Chris és csapata egy olyan lemezt tett le az asztalra, hogy csak azt tudom tanácsolni minden metál bandának, kösse fel a gatyát. Kimondottam dallamos, szórakoztató, ugyanakkor iszonyatosan kemény lemez. Teljes mértékig magán viseli a Grave Digger védjegyeket, de mégis követve a kor kihívásait, igazodik a modern metál által követelt elvárásokhoz is. Hozzáteszem, hogy az egyik legnagyobb hibát a rögtön a korong elején elkövették. A címadó dal akkora metálhimnuszra sikerült, hogy azt vétek volt kezdőnótának tenni. Nem csak azért, mert akkora opus, hanem azért is, mert vannak a lemezen sokkal gyorsabb, zúzosabb dalok, amik talán jobban megadták volna az alaphangját. Ha csak az Ocean of Blood vagy a The Terrible One-ra gondolok, már akkor libabőrözik a hátam. Az album közepén található Until the Last King Died a másik nagy húzódal, de tényleg nehéz kiemelni ebből a rég várt nagy ötlethalmazból egy-egy szerzeményt. Talán még a Silent Revolution az a dal, ami megindít néhány gondolatra. Valahogy annyira nem Digger-es, de mégis zseniális és nagyon is idevaló, arról nem is beszélve, ha meghallgatja az ember, a refrén egy napig biztos a fejében marad és nem szabadul tőle, csak dúdolja, na persze csak ütemes fejrázás kíséretében. A lemez vége felé a Forecourt To Hell című dalban köszön igazán vissza az első lemez mindent elsöprő érzése. Az eredeti 10 track-es korong záródala a Massada, egy nagyon érdekes és kissé doom-os, keleti dallamokat is felvonultató monumentális szerzemény. Nagyon jó! Az én promó anyagomon van még egy felvétel, ami bonustrack néven szerepel. Valószínű a japán piacra készült. Egy lassú dal, nagy himnuszos refrénnel, ami talán valóban nem is kell már erre az anyagra, de mint tudjuk, ott semmi nem elég.
Legutóbbi hozzászólások