DGM: Momentum
írta Hard Rock Magazin | 2013.04.28.
Megjelenés: 2013
Kiadó: Scarlet Records
Weblap: http://www.dgmsite.com
Stílus: Progresszív power metal
Származás: Olaszország
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A DGM zenéjével tavaly nyáron találkoztam először, amikor egy kedves barátom mutatott két dalt a 2009-es ’Frame’ című lemezükről. Mivel nagy rajongója vagyok a prog/power muzsikának, ezért örömmel konstatáltam az első taktusoknál, hogy bizony itt ilyen jellegű zenével van dolgom és nem is akármilyen minőségben! Azonnal levett a lábamról az a két nóta, amit hallottam, ennek ellenére (magam sem tudom miért, talán a sok új kiadvány és zenei hatás miatt) nem mentem utánuk, nem ástam bele magam a zenekar munkásságába, így elsuhant mellettem a DGM száguldó vonata.
Március elején az aktuális lemez előfutáraként kijött a Reason című dal klipje, amelybe teljesen véletlenül botlottam bele az interneten. A második találkozást már sokkal komolyabban vettem, főleg azért, mert az egyik kedvenc énekesem, Russell Allen is vendégeskedik a dalban.
Amikor elindítottam a videót, olyan energiákat szabadított fel ez a zene, hogy majdnem kiestem a székből! Gondoltam ez a „büntetésem” azért, mert első alkalommal nem szántam a zenekarra kellő figyelmet, szóval azonnal nekiálltam a kutatásnak, hogy minél többet kiderítsek a bandáról. A zenekar neve egy mozaikszó, amely az alapító tagok nevének kezdőbetűiből áll össze (Diego Reali, Gianfranco Tassela, Maurizio Pariotti). Az olasz metal zenének eddig is voltak és jelenleg is vannak kiemelkedő képviselői – csak hogy néhányat említsek a teljesség igénye nélkül: Rhapsody of Fire, Luca Turilli’s Rhapsody, Fleshgod Apocalypse, Solid Vision, Vision Divine, Lacuna Coil – úgy gondolom, ezek közé bátran besorolhatjuk ezek után a DGM gárdáját is, ugyanis az előző albumukkal és a jelenlegi koronggal helyet követeltek maguknak az itáliai metal zászlóvivői közé.
A ’Momentum’ véleményem szerint sokkal energikusabb, lendületesebb és talán technikásabb is elődjénél. A viszonylag hosszúra nyúlt ’Frame’ turné és az azóta eltelt 4 év alaposan összekovácsolta ezt a felállást, ugyanis ne felejtsük el, hogy ennek a formációnak ez a második lemeze. 19 év alatt annyira kicserélődött a társaság, hogy az alapító tagok közül már senki sincs a bandában!
A csapat kreatív motorja, Simone Mularoni gitáros és Emanuele Casali billentyűs remek dalokat hoztak össze, gazdagon megfűszerezve virtuóz hangszeres játékkal, amely méltán veszi fel a versenyt a Michael Romeo – Michael Pinnella duó zsenialitásával. Nem véletlen az összehasonlítás, ugyanis sok olyan zenei megoldás, panel és riff van a DGM jelenlegi lemezén, amely a Symphony X legszebb pillanatait idézi. A hallgató természetesen eldöntheti, hogy ez számára szimpatikus dolog vagy sem, véleményem szerint ez egyszerre pozitív és negatív is. Pozitív, mert aki kedveli a Symphony X munkásságát, az a ’Momentum’-ot is szívesen és nagy örömmel fogja hallgatni, és negatív azért, mert ilyen érett muzsikusoktól elvárná az ember, hogy legyen egyéni kifejezésmódjuk, saját stílusuk. Azért távol álljon tőlem, hogy azt mondjam, itt pusztán kópiáról van szó, mert ez nem igaz, ezt Mark Basile énekes bizonyítja be, aki remek dallamérzékkel és kiváló hangjával színesíti és teszi egyedivé a produkciót. Sokkal szimpatikusabb számomra ez az éneklés annál, amit Russell Allen mutat be az utóbbi években, ugyanis ő mintha elfelejtette volna használni a „tiszta” hangját. Helyette erőlteti a karcos, rekedtes hangszínt, ami ugyan nagyon dögösen szól, de túl sokszor operál ezzel, nincs meg az egyensúly a két véglet között.
Visszatérve a ’Momentum’-hoz: a kezdés nagyon lendületes, repdesnek a szélvészgyors szólók, a karcos riffek és amikor már kezdenénk megcsömörleni a rengeteg hangtól, akkor a legjobb pillanatban érkezik egy lassú nóta, a Repay. Amely szerintem maradhatott volna végig nyugodt, lírai, zongora+ének összeállítású, ugyanis így, hogy ebben a dalban is megjelenik a többi hangszer a lemez második fele már nagyon tömörré, teljes egészében nehezen hallgathatóvá válik. Az album utolsó tételében felbukkan egy kis Evergrey-es íz is, amely azt hiszem, hogy a svéd bandáért rajongók szívét megmelengeti majd.
Legutóbbi hozzászólások