Bon Scott - Film készül az életéről

írta nagybandi | 2012.08.12.

Az amerikai High Voltage Productions bejelentést tett, miszerint…

…egy doku-dráma jellegű filmet kíván készíteni az 1980-ban tragikusan elhunyt legendás énekesről ’Bon Scott – Az AC/DC legendája’ címmel. Az előkészületek már idén márciusban elkezdődtek, a forgatókönyvet Rob Liotti amerikai zenész és író készítette el, aki egyébként egy TNT nevű AC/DC tribute zenekar énekesi posztját is betölti. A címszerepre is kiszemelt Rob így nyilatkozott:
„Nagy kihívás mindannyiunknak a film, elsősorban mivel amerikaiak vagyunk, nagy felelősség van a vállunkon, hogy hitelt érdemlően tudjunk visszaadni egy alapjában véve ausztrál sztorit. Ausztrália érthető módon magának tudja a zenekart és Bon Scottot, aki ma természetesen egy ikon a hazájában, tehát az elvárások hihetetlenül nagyok. A filmmel azt az időszakot szeretnénk feldolgozni, amikor még a zenekar nem jutott ki igazán a nemzetközi porondra, tehát mielőtt még az AC/DC a szó valódi értelmében megasztárrá vált volna. Bon Scott ott volt az elejétől, de korai halála miatt sajnos épp hogy csak elkezdhette leszüretelni munkájának gyümölcsét, valójában nem volt ideje kiélvezni az ezzel járó lehetőségeket.”

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…