Motorpsycho and StíĽle Storlí¸kken: The Death Defying Unicorn
írta P.A. | 2012.05.14.
Megjelenés: 2012
Kiadó: Rune Grammofon and Stickman Records
Weblap: http://motorpsycho.fix.no/
Stílus: Pszichedelikus/progresszív rock
Származás: Norvégia
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nem hiszem, hogy túl sok ember ismerné az 1989-ben Bent Sæther (basszusgitár, ének), Hans Magnus "Snah" Ryan (gitár, ének), valamint Kenneth Kapstad (dob) alapított Motorpsycho zenekart Magyarországon, pedig a több mint két évtizede működő együttes olyan különleges progresszív rock muzsikával szórakoztatja közönségét, ami sajnos kihalófélben van már manapság. A több tagcserén is átesett norvég banda a progresszív, pszichedelikus rock aranykorát eleveníti fel rendkívüli hitelességgel, teszi mindezt úgy, hogy nem csak a hangzást sajátították el, de a dalok minősége is felveszi a versenyt a nagy elődök legjobb műveivel. Legnagyobb hatásként a King Crimsont és az Emerson Lake & Palmert lehetne felemlegetni, de nem csak egyszerű koppintásról van szó, hiszen az említett zenekarok hatásán túl feltűnnek alternatív rock, indie, pop és jazz elemek is a zenében.
A ’The Death Defying Unicorn’ címen megjelent 15. stúdióalbum a zenekar kollaborációja Ståle Storløkken (Supersilent, Elephant9) jazz zongoristával, a Trondheim Jazz Orchestraval, a Trondheimsolistene vonós zenekar nyolc tagjával, valamint Ola Kvenberg hegedűművésszel, melynek előzménye a 2010-es Molde Jazz Fesztiválon adott közös koncert volt. Sajnos a koncerten nem készült felvétel, így a népes számú zenészsereg a stúdió falain belül próbálta meg reprodukálni az élő előadás vibrációját, nyers erejét.
A 82 perces felvétel felvonultat mindent, amiről egy progresszív rock rajongó álmodhat. Van itt zsigeri ős-rock, pszichedelikus borulás negyed órában elővezetve, jazzbe mártott szólók és autentikus, porlepte analóg hangzás, ami ugyanakkor kristálytiszta és modern. Ezeket a dalokat hallgatva az ember szinte el sem hiszi, hogy a 2000-es években írták, és nem valamikor a ’70-es évek táján. A zene végig igazi rock muzsika, a nagyszámú fúvós és vonós hangszerek nem fordítják ki a sarkából a produkciót, inkább egyfajta filmzenés ízt kölcsönöznek a daloknak, néhol mélyítik, színesítik azokat. Stale Storlokken zongorajátéka telitalálat, remekül egészíti ki az old school megközelítésű muzsikát, de a legnagyobb dobás mégis a fúvós hangszerek felvonultatása. Ugyanolyan sokkoló hatású szaxofonszólókat hallhatunk, mint a King Crimson első néhány lemezén, és akinek még ez sem elég, az csemegézzen a gitárjátékból vagy a vonósok teljesítményéből, és füleljen bele mondjuk az Into The Mystic című zárótételbe, ahol Ola Kvenberg ereszt el egy bődületes hegedűszólót. Hosszú oldalakon át lehetne még dicsérni ezt a lemezt, de azt hiszem, felesleges: aki szereti a ’70-es évek pszichedelikus progresszív rock muzsikáját, az biztosan beleszeret ebbe a lemezbe.
Legutóbbi hozzászólások