Crossholder - Nahival mennek tovább!
írta szakáts tibor | 2012.05.07.
A Crossholder zenekarral kapcsolatban, az utóbbi időkben, elég sokszor felmerült a kérdés, hogy most hogyan is néz ki a banda felállása...
…A zenekar rövid közleményéből első kézből értesülhettünk a fejleményekről:
„2008-tól 2011-ig minden rendben volt, de a Thaiföldi turnénk után felborult az egyensúly. A nagysikerű turné befejeztével, a zenekar több, külföldi felkérést is kapott és a norvég Black Diamond Management istállójába is bekerült, mely változás azt hozta, hogy egyes tagok nem tudtak az elvárásoknak megfelelni. A csapat körül a legfontosabb dilemma a két énekes kérdése volt, melyet a zenekar egyik alapítója, Szaládi „Devil” Károly oldott meg. Devil úgy határozott, hogy ő inkább szólóban folytatja, mert munkahelyi okok miatt nem tud a külföldi turnékon részt venni, és a hazai koncerteken pedig, szerinte, nem szerencsés, ha két énekes szerepel egy produkcióban, mert az megossza a közönséget és magát a produkciót, mint ahogyan azt, több újságíró is hangoztatta. A Crossholder tagjai, habár többször kérték őt, hogy ne tegye meg e lépést, végül beleegyeztek, hiszen senkit nem lehet arra kényszeríteni, hogy egy bandába maradjon, ha ő ezt nem akarja.
Tehát, 2012.05.04-től, a Crossholder zenekar a Nahival (Nachladal István) folytatja útját!
Szaládi „Devil” Károlynak sok sikert kívánunk a továbbiakban!”

Legutóbbi hozzászólások