Agregator: Szürkület
írta Tomka | 2006.09.18.
Megjelenés: 2006
Kiadó: Nail Records
Weblap: www.agregator.hu
Stílus: dallamos death
Származás: Magyarország
Zenészek
Mikus Tamás - ének
Liviczki Roland - basszus
Szabó Dávid - gitár
Preil Tibor - gitár
Boros Péter - dob
Dalcímek
1. Horizont
2. Soha már
3. Zuhanás
4. Les Gueles Cassées
5. Ha lesz hajnal
6. ...De a bűn még ég
7. Szürkület
8. A rengeteg
9. Krómszín ég alatt
Értékelés
Butcher kritikája: A tatabányai Agregator zenekart általában a svéd Dark Tranquillityvel szokták összeboronálni, miért is ne, jól csengő párhuzam (ez kis hazánkban egyre inkább sűrűn felbukkanó szokás, vegyük csak például a Casketgarden - At The Gates párost...), de én úgy érzem, hogy habár az így nyilatkozó kritikusoknak kétségtelenül igazuk van, semmiképpen nem lenne érdemes koppintásnak venni az Agregatort, ugyanis minden ízében kifejezetten egyedi albumot tettek le az asztalra az új, Szürkület című lemezükkel. Úgy érzem, hogy ez egy páratlan kitörési lehetőség lesz a csapatnak. Na de lássuk magát az anyagot! A borítót a Dark Tranquillity gitárosa készítette, úgy vélem, hogy ráérzett a srác, a booklet is rendkívül ízléses, úgy egészében illik a külcsín a muzsikához, megfelelő módon visszaadja a lemez hangulatát, amiről tényleg nagyon nehéz írni, tekintve, hogy egyszerűen "csak" lenyűgöző. Már az első, Horizont című nótánál kisimítják a redőit a jó öreg három köbcentis agyunknak és ez a továbbiakban csak fokozódik! Nem mintha Marduk-szerű aratás lenne a megközelítés, épp ellenkezőleg: nem nagyon merészkednek sebesebbre a komótos középtempónál, viszont mindent olyan derekasan ledöngölnek, hogy az szinte valótlan. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem a sebesség a domináns; sokkal inkább a remekbeszabott, fogós riffek, az ötletes és technikás játék és nem utolsósorban Mikus Tamás egészen jellegzetes hangja, mely egy épp haláltusáját vívó medvééhez hasonlatos és mindemellett megpróbál a lehetőségekhez mérten a lehető legkevésbé egysíkú lenni. Röfögés a bányából, hörgés a pincéből, recsegő szavalás és néhol a jó öreg dallamok is előjönnek, na persze a rekedtség marad - ki kéne köpni az a zacskó százas szöget! - egyszóval van minden, ami kell. Ráadásképpen káprázatos átéléssel böfögi elő az igazán költői sorokat; szó, ami szó, a dalszövegek is nagyon rendben vannak, főleg emberi érzésekkel foglalkoznak és hangulattól függetlenül tökéletesen átélhető mondanivalójuk van. A hangszeres oldal is pazar, pontos dobolás, feszes húrrángatások, összességében nem lehet egy szavunk sem a muzsikusok teljesítményére (jaj istenkém: Ha lesz hajnal - olyan riff-orgia vár a szám második felében az egyszerű hallgatóra... Azonnal kettéroppan a mélyen tisztelt delikvens); ami úgymond negatívuma lehet az albumnak az a hangzás. Persze itt nem kell arra gondolni, hogy általánosságban kása az egész, vagy nem röfögnek eléggé a gitárok, esetleg sikerült egyes trendeknek megfelelve jól elrejteni a basszust... Nem, kérem szépen, itt a dobokkal van probléma: eléggé kellemetlen, hogyha az emberben vödrök, hordók és hasonló jellegű, üresen kongó, tartalmatlan tárgyak jutnak eszébe a dobhangzásról... De alighanem ez az egyetlen igazi fekete pont, amit oda lehet pakolni a lemez ellenőrző füzetecskéjébe, de a többire egyszerűen nem lehet panasz.
Legutóbbi hozzászólások