Savage Messiah: Plague of Conscience

írta Tomka | 2012.01.18.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Earache Records

Weblap: http://www.myspace.com/savagemessiahmetal

Stílus: thrash / power metal

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

Ki látott már éneklő thrashert? Jó, persze, akadnak dallamosabb thrash bandák, akik egészen fülbemászó melódiákra hegyezik ki a reszelős témáikat, de általában akkor is a tika-tika alapozás és az arcba mászó zúzdák dominálnak. Mint például a dán Artillery esetében, akik pár éve vérfrissítésként szerződtették Søren ‘Nico’ Adamsent egy power metal gárdából (Crystal Eyes), hogy aztán a srác, miközben tököt növesztett, és keménységet csempészett a hangjába, remek dallamait megregulázza, és rövidebb-hosszabb vakációkra küldje. Nem úgy Dave Silver, a brit Savage Messiah zenekarvezetője, aki már a ’Plague of Conscience’ nyitószámában – képességeit demonstrálandó – halfordi sikollyal köszön be, majd egy velős, tömör lemezen hozza létre a thrash és a power metal tökéletes elegyét.

A ’Plague of Conscience’ műfajkeveréke egy szépen ívelő fejlődési folyamat végpontja, a ’Spitting Venom’ c. debütön Silver még a címhez méltóan köpködte átkait a világra, és adta elő az old school thrash formulát némileg modernebb riffeléssel. A 2009-es ’Insurrection Rising’ azonban már nem csak az erőfémre jellemző, hangjegy-halmozó, de mégis melodikus gitárvirgákat csempészte be a harapós dalokba, hanem a tiszta énektémákat és a poweres dallamérzékenységet is. A Savage Messiah idei erőbombája pedig már lazán, játszi könnyedséggel ugrál a stílusok között, vagy olvasztja őket harmonikus, ízes egységbe. Silverék szerencsére nem annyira kiszámíthatóak és sablonosak, mint a modern melodikus death zenekarok, akik verzékhez hörgést tolnak, a refrénhez meg valami nyáltengert ömlesztenek, hanem egy-egy dalon belül többször csúsznak át thrashes riffelésből poweres, húzós témákba, vagy vágnak vigyázzba egy bedurvított bridge-dzsel a dallamos refrén után – de az is gyakran előfordul, hogy csak az tudná valamelyik alá besorolni egy-egy témát, akinek napi 24 órája van szőrszálhasogatni.

Az erőmetal egyértelműen az amerikai családfáról származik, heves, szigorú és tökös, még akkor is, ha éppen olyan himnuszjelöltekről van szó, mint a Six Feet Under The Gun, vagy a Carnival of Souls. Persze, akadnak olyan dalok is, amik inkább egyik vagy másik műfaj mögé sorolnak be, és inkább a keménykötésű zúzdákra esküsznek, vagy pont ellenkezőleg, meg sem próbálnak morcosnak tűnni, és inkább az epika felé hajlanak. A két véglet között Dave Silver lesz a kötőanyag, aki a kiabálástól mentes, ám érces témák után lazán kivágja a „magas C-t” – az ő témái szinte az összes dalt képesek izgalommal megtölteni.

A szólózástól sem kell félteni a híresebb Dave nyomdokait követő Silvert, és társát, Joff Bailey-t: amikor kell, odabiggyesztik a kötelező tekeréseket, és a dallamos, színezésképp használt dallamszólók terén sem vallanak szégyent. Ráadásul Savage Messiah legénysége a dalszerzői iskolát is tisztességgel kijárta, ellesték a Metallica hangulatos felvezetéseit, a Megadeth szólóorgiáit, a Bay Area piszkos riffelését, és a modern power metal dalok ritmikáját, húzását vagy szaggatásait. A ’Plague of Conscience’-t jobbnál jobb dalok foglalják keretbe, a már említett dalok mellett a The Accuser, a Shadowbound, vagy a lemezt lezáró, 8 perces, „epikus” The Mask of Anarchy mind instant kedvenc lehet.

Sajnos a bivalyerős felütés és az impozáns lezárás között, a középtartományban kissé elszürkülnek a szerzemények: a lemez derekát egymásba folyó, az izgalmakat nélkülöző, vagy túl egyszerű dalok alkotják, ám a végére feltámad az album, és újra meggyőzi hallgatóját arról, hogy érdemes értékes idejét a Savage Messiahba feccölnie. A lemeznek ez az egyik hátulütője, nevezetesen hogy pár tölteléknóta is átcsúszott a rostán – a másik az, hogy a Savage Messiah eredetisége kimerül a két műfaj összeboronálásában. A ’Plague of Conscience’ azért korántsem okoz olyan heveny deja vu érzést, mint egyes retro bandák – a két műfaj legszebb hagyományait vegyítő próbálkozás pedig több, mint élvezetes, és korántsem annyira múltidéző, mint amennyire előremutató. Azonban mint a cím is mutatja, nem kell ezen a lemezen sokat agyalni: csak hátra kell dőlni a legális, ingyenes letöltés után, és hagyni, hogy megfertőzzön a ’Plague of Conscience’.

Pontszám: 8