Rob Halford - Bí­róságra citálja egykori menedzsere

írta szakáts tibor | 2011.11.07.

Úgy látszik folytatódnak a Judas Priest menedzsment körüli botrányok, ugyanis most…

Rob Halford, nyáron menesztett menedzsere, John Baxter perelte be őket és az énekest egyaránt. Baxter 1982 óta dolgozott Halfordnak, mint személyi ügyintézője, majd az énekes Judas Priestből való kiválása után, a Halford zenekar ügyeit is Ő intézte, egészen idén augusztusig, amikor a Metal God kiadta az útját. Baxter szerint Halford 1992 óta tartozik neki pénzzel, aminek megadását folyamatosan halogatja. De nem csak ezért indul per, mivel a menedzser ügyvédjének elmondása szerint, kliensét alaptalanul és minden indok nélkül menesztették a pozíciójából és bizonyítéka van arra, hogy ennek hátterében a Judas Priest menedzsmentje áll, akik a Priest várhatóan nemsokára bekövetkező feloszlása után, Halford útját szeretnék tovább egyengetni. A Judas Priest mögött álló stáb hazugságnak és alaptalan vádaknak nevezte az állításokat. John Baxter keresetében 50 millió dollár kártérítést követel.

Legutóbbi hozzászólások

  • Herr Wolf on Bryan Adams állja az ütéseket: “Bocsánat, de elsőre ezt gondoltam, hogy “Ki ez a Mókus?”. Az idő kegyetlen. Megváltozunk!!! A dal egyébként JÓ!!!
  • Herr Wolf on Helloween – Az a kicsi, amivel már épp túl sok: “Látva a videót és hallgatva a dalt, nálam totál libabőr jött elő!!! Brilliáns dal!!! Amúgy az album is nagyon-nagyon jó!!!…
  • Herr Wolf on W.A.S.P. – Még egyszer utoljára eljátsszák az egyest: “Parádés hír!!! A bécsi koncertre is van jegyem, amikor azt megvettem még nem volt ismert a hazai koncert. Se baj!!!…
  • Herr Wolf on Helloween – Skyfall 2.0?: “Húúúúúú!!! A betyárját!!! Ez egy brutálisan remek dal!!! Minimum 10 pont!!! Szép volt FIÚK!!!
  • Herr Wolf on Holnap lesz Ozzy Osbourne temetése: “Szomorú vagyok, hogy 1 héttel OZZY halála óta rajtam kívül SENKI, EGYETLEN rajongó NEM volt képes ezen oldalon megemlékezni róla!…
  • Promises on Helloween – Skyfall 2.0?: “Minden benne van, amiért szeretjük a Helloweent! Album megrendelve, koncertjegy zsebben! 🤘
  • helloweenforever on Helloween – Skyfall 2.0?: “Jo kis ízelítő. 😀 Nekem nagyon tetszik.
  • Herr Wolf on Elhunyt Ozzy Osbourne: “Nagyon szomorú hír!!! Fájdalmasan nagy veszteség a világ METAL Fanjainak!!! Brutálisan nagy veszteség a halála!!! Többször láttam élőben úgy is…