Hard rock gitáros blues alapokkal: Beszélgetés Doug Aldrich-csel

A nagysikerű Whitesnake koncert előtt Doug Aldrich gitáros rövid interjút adott a Hard Rock Magazinnak...

"Örülök, hogy visszatérünk Magyarországra. Három évvel ezelőtt nagyszerű bulit nyomtunk itt, de 2006-ban egy rettenetes vihar miatt le kellett mondani a bulit, mert a cucc megrongálódott, és időbe telt, mire újra össze tudtuk szedni." - kezdte Doug kérdés nélkül a visszaemlékezést - "Az emberek nagyon kedvesen viszonyultak hozzánk, annak dacára, hogy játszani nem tudtunk."

Hard Rock Magazin: Véleményem szerint a 'Forevermore' album több blues-elemet rejt magában, mint a három évvel ezelőtti albumotok, a 'Good To Be Bad'. Te mit gondolsz erről?

Doug Aldrich: Nem is tudom, bár sok ember tényleg ezt mondja, azonban úgy gondolom, hogy a 'Good To Be Bad'-en is ott van a blues, például olyan dalokban, mint a Fall In Love vagy a cí­madó, de a kezdő nóta, az I'll Steal Your Heart Away is klasszikus Whitesnake zene. Az új album viszont modernül hangzik, mert 2010-ben vettük fel, de a jó öreg blues riffek ott figyelnek.

HRM: Blues vagy hard rock gitárosnak tartod magad?

D.A.: Azt mondanám, hard rock gitáros vagyok, de blues alapú hard rockot játszom. Sokféle zenét hallgatok, klasszikus rockgitárt is. Nagyon szeretem, ahogy Ritchie Blackmore belevitte a komolyzenét a bluesba, mint ahogy Michael Schenker vagy Randy Rhoads is. Tisztelem az olyan bluesjátékosokat, mint Jimmy Page vagy Eric Clapton, de BB King is nagy hatással volt rám, vagy az egyik legnagyobb fehér bluesgitáros, Stevie Ray Vaughan.

HRM: Melyik gitáriskola hatott rád jobban, az amerikai vagy az európai?

D.A.: Egyértelműen az európai, főleg a kezdetekben. Az európai hard rock gitárosokra pedig az olyan ősi blueselőadók, mint Robert Johnson gyakoroltak nagy hatást. És ahogy ezek a gitárosok megközelí­tették a bluest, az tökéletes volt.

HRM: Robert Johnsont, BB Kinget emlí­tetted, akik a tradicionális bluesvonalhoz tartoznak. Hallgatsz otthon ilyen zenéket?

D.A.: Őket később fedeztem fel, mert amikor elkezdtem gitározni, az első hatások között Jeff Becket, Jimmy Page-et és Jimi Hendrixet tudom emlí­teni. Aztán amikor Robert Johnsont először hallottam, rájöttem, hogy ő a kulcs Page vagy Clapton játékában. Így vettem Robert Johnson lemezeket, és az olyan hí­res dalai, mint például a Kind Hearted Woman Blues vagy a Hell Hound on My Trail egy szál gitárral nagyon klassz felvételek. Nem is értettem először, hogyan kerültek be ezek az elemek a Led Zeppelin zenéjébe.

HRM: Amikor tizenegy évesen elkezdtél gitározni, Jeff Becket mondtad az első igazán nagy inspirációdnak. Ma mit gondolsz róla?

D.A.: Még mindig briliáns. Pár éve Daviddel együtt elmentünk egy koncertjére. David és ő egyébként barátok. Egyszerűen letaglózott a játéka.

HRM: Térjünk vissza a jelenbe. A múltkor az egyik angliai koncerten Bernie Marsden, volt Whitesnake-gitáros csatlakozott a zenekarhoz. Hogy sikerült ez a fellépés?

D.A.: Bernievel egy pár éve összehaverkodtunk. Természetesen rajongok azokért a lemezekért, amiken ő játszik Daviddel. Úgy találkoztunk, hogy egy Marshall erősí­tő-bemutatón együtt játszottunk, aztán David kis lépésenként beadta, hogy meg kellene őt hí­vni az egyik bulira. Nagy és érzelmes pillanat volt a Whitesnake rajongói számára, amikor feltűnt a szí­npadon.

HRM: Mit gondolsz a vele készül t Whitesnake albumokról?

D.A.: Nagyon szeretem őket, de őszintén szólva Amerikában a 'Slide It In' előtt nem sokat tudtak a zenekarról. Amikor tizennyolc-tizenkilenc voltam, játszottam egy kis bandában, melynek énekese rajongott Davidért, és ő mutatta meg nekem ezeket a lemezeket.

HRM: Hogyan készülnek a Whitesnake dalok, a szöveg vagy a zene készül el először?

D.A.: Változó. Néha kis szösszenetek elkészülnek a szövegekből. Egyszer, amikor az új lemezt készí­tettük, David emlí­tette, hogy egy új dalon dolgozik, a Dogs In The Streeten. Képeket láttam magam előtt, fogtam a gitáromat, elkezdtem különböző akkordsorokat játszani. Valahogy kialakult bennem, milyennek kell lenni a dalnak, ahogy az akkordokat fogtam. Végül megszületett a nóta. De általában leülünk egy szál akusztikus gitárral jammelni, még mielőtt a szövegek megszületnek. Sok időt töltünk külön, a dalí­rással, és amikor elkészülünk, összejövünk Daviddel és megmutatjuk egymásnak a végeredményt. Az új album születésekor három-négy hónapot töltöttem a komponálással, először körülbelül száz különböző dalötletem volt, de amikor először ültünk le Daviddel 2010 elején, csak kettőt mutattam meg neki, és érdekes módon ő is csak két ötlettel jött elő. Végül egy dal jött össze, de aztán beindultak a dolgok. Nem kellett erőlködni, minden ment a maga természetes útján, mert a kémia kettőnk között tökéletesen működik.

Bigfoot