Guano Apes: Bel Air

írta Adamwarlock | 2011.04.15.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Columbia Records

Weblap: www.guanoapes.org

Stílus: alternatí­v rock

Származás: Németország

 

Zenészek

Sandra Nasić - ének
Henning Rümenapp – gitár, vokál
StefanUde – basszus gitár, vokál
Dennis Poschwatta – dobok, vokál

Dalcímek
01. Sunday Lover 02. Oh What A Night 03. When The Ships Arrive 04. This Time 05. She's A Killer 06. Tiger 07. Fanman 08. All I Wanna Do 09. Fire In Your Eyes 10. Trust - 11. Fire 12. Carol And Shine
Értékelés

Nem kevés nosztalgikus érzéssel veszi kezébe a magam korú ember a Guano Apes lemezeit. Azok a drága ’90-es évek! Bezony, számomra azok az esztendők jelentették az időszakot, amikor tudatra eszméltem, és nekiláttam kialakítani a zenei (és egyéb) ízlésemet. Persze akkoriban hódított a kigombolt , kockás ing + fekete póló kombó, kócos frizurával megspékelve. Természetesen minden, ami a legkisebb mértékben is emlékeztetett a ’80-as évekre, vércikinek számított. Hiába, a cica-naci és a Geronimo-style bőrdzseki idejének is le kellett járnia egyszer. A rádióból szólt a Dr. Alban meg a Mr. President, hogy az Ace Of Base nevű horrorról ne is beszéljek.

            A rock/metal zene is megváltozott: a puma cipőben ugráló, szegecselt rucis, sisakfrizurás úriemberek és a feminim, kirúzsozott androgűnök átadták helyüket az alsógatyában és bakancsban színpadra lépő Axl Rose-nak, a lélekben minden percben meghaló, de fenemód lázadó Kurt Cobain-nek és a vérben forgó szemű Mike Patton-nak. Eljött az az időszak is, amikor női rock zenésznek lenni is mást jelentett, mint néhány évvel azelőtt. Ebben a környezetben tűnt fel a német quartett, aki a fent említett példákkal egyetemben tökéletes megtestesítője volt a korszaknak. A Guano Apes meglovagolta, a korábban a No Doubt által kitaposott ösvényt és a meglehetősen dühös, de mégis eklektikus világ zenei irányvonalát. A ’94-ben formálódott csapat egészen 2006-ig bírt talpon maradni. Akkorra már annyira nyilvánvalóvá vált, hogy a tipikusan előző évtizedbeli zenék fölött eljárt az idő, hogy nem nagyon volt értelme tovább folytatni. A csapat pedig szépen, csöndben eltűnt a süllyesztőben.

            A csönd mindössze három évig tartott, ugyanis 2009-ben egy rendkívül sikeres reunion-turnéval a Guano Apes visszatért a deszkákra, és újult erővel vágtak bele a folytatásba. Azóta persze eltelt két év, aminek gyümölcse a ’Bel Air’ című kiadvány lett. Kissé félve tettem be a lejátszóba a korongot, ugyanis nem igazán tudtam, mit várjak ettől az albumtól. Ugyanazt már úgy sem fogja jelenteni, mint amikor 1997-ben meghallottam az Open Your Eyes-t. Nem gondoltam, hogy képesek lesznek még olyan egyedi slágert megírni, mint a Lords of the Boards. Nos, nem is írtak…

            …Mondjuk nem, mintha hiányozna! A fiatal, lázadó, dühös csapat helyett most egy sokkal egységesebb, zeneileg érettebb konstrukciót kapunk. Persze, mondhatja sok rajongó, hogy nekünk nem ez kell, mert valahol hátat fordítás a régi időknek, ám én úgy látom, hogy a közönség is öregedett, és a zenészek is. Már érettebben kell nekünk is és nekik is viszonyulniuk a saját zenéjükhöz. Azért nem kell megijedni, nem mentek át chill out-ba, és smooth jazz-t sem álltak neki játszani.

            A lemez elején, bevallom, kissé meglepődtem. Mintha a Guano Apes elmozdult volna kissé a Roxette irányába. Lazán bulizós, dallamos számokat pakoltak rá a korongra, amelyek már máshogy szólaltak meg, mint ahogy azt 14 évvel ezelőtt megszoktuk. A hangzás kevésbé nyers, a számok ívelése rádióbarát. Kellemes, de hol a robbanás? A This Time bármelyik mai pop-csirke lemezére is ráférhetett volna (mondjuk ettől még az album egyik legjobb száma). Ahogy haladunk előre a ’Bel Air’-en, egyre inkább megnyugszunk. A kiadvány második felére kezd visszatérni a kellemes, nosztalgikus érzés, és újra azokban az időkbe érezzük magunkat, amikor a Guano Apes még aktív alakítója volt a zenei közegnek (mondjuk a Big In Japan feldolgozását szívesen elfelejteném…). Beindulnak a dalok, egyre keményednek. Az All I Wanna Do-nál már úgy voltam, hogy ha úgyis jönnek Magyarországra, akkor jó néhány dalt meghallgatnék majd erről a lemezről is.

 

 

            Tehát összességében semmi probléma nincs a ’Bel Air’-rel. Igényes, jól felépített munka, néhol megfontoltabb, dallamosabb, máskor pedig olyan, mint amilyen a Guano Apes volt fénykorában. Kellemes bulizene. Az egyetlen gondom, hogy semmi több. Egy-két szám kivételével igazán kiemelkedő alkotás nincs rajta. Ami talán nem is akkora gond, hiszen a dalok részletei szépen megmunkáltak, a dallamok fülbemászók, de még sincs akkora késztetés, hogy az egész lemeznek napjában többször nekiessek. Legalább nem találunk hibát sem, és a hangzás is tökéletes. Valójában érdemes jó sokszor meghallgatni, főleg a dallamorientált muzsikakedvelőknek, akik nem zárkóznak el a modern hangvétel elől. Bár klasszikus nem született, de úgy érzem, mindenki jó szívvel fogja elővenni a ’Bel Air’-t borongós napokon, ha egy kis jókedvre és nosztalgikus dallamokra vágyik új köntösbe burkolva.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások